Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Puhatestűek

Olyan lágytestű állatok tartoznak ide, mint a csigák, kagylók, polipok és tintahalak.

 

eti-csiga.jpg

 

 A csigáknak kemény, meszes, jellegzetes csavarmenetes házuk van, amelybe vissza tudnak húzódni veszély esetén, és a testüket is védi a kiszáradástól. Vannak olyan csigák, amelyeknek nincsen házuk, őket meztelen csigáknak nevezzük.

Testük nyálkás, aminek kettős funkciója van. Egyrészt nedvesen tartja bőrüket, másrészt a száraz talajon segíti az állat mozgását, ugyanis az általuk kibocsátott nyálkacsíkon haladnak előre. Bőrizomtömlő segítségével mozognak (ld. gyűrűsférgek).

Testük három részre tagolódik: fejre, izmos lábra és a zsigerzacskóra, amely a belső szerveket tartalmazza. Jellegzetes testrészük a köpeny, mely részben a zsigerzacskót borítja, másrészt ez hozza létre az állat házát. A ház bejárata mentén láthatjuk a fehéres színű köpeny szegélyét.

Fejükön 2 pár tapogató van. A hátsó pár nagyobb tapogatók végén találhatóak a szemek

Szájukban reszelőnyelv van, ún. radula, ezzel aprítják fel a táplálékukat. Ha egy éti csigának adunk egy karika uborkát, szívesen lakmározik belőle, és ha közel hajolunk, hallhatjuk a reszelőnyelvet is „munka” közben. A csigák hímnősek, azaz nem találunk hím vagy nőstény csigát. Minden egyedben megvan a hím- és a női ivarszerv is.

Az éti csiga szárazföldön él, és növényevő. Petéit talajba ásott kis lyukakba rakja. Vannak tengerekben és édesvizekben élő csigák is, melyek ragadozók vagy dögevők.

A kagylók vízi állatok, tengerekben, folyókban és tavakban is megtalálhatjuk őket. Ők is puhatestűek, de testüket két részből, az ún. teknőkből álló ház védi. Ezeket erős izmokkal képesek nyitni-zárni.

Fejük nincsen, így reszelőnyelvük sem alakult ki. Lábuk segítségével ugyan lassan képesek helyváltoztatásra, de leginkább beássák magukat a homokba vagy iszapba a vízfenéken. Egyes fajok rövid fonalakkal rögzítik magukat az aljzathoz.

Táplálékukat a nyitott héjak között áramló vízből szűrik ki kopoltyúik segítségével. Apró élőlényeket, szerves törmeléket fogyasztanak. Faj: kék kagyló, tavi kagyló

kekkkagylo.jpg

A polipok és tintahalak közös neve: fejlábúak. Azért kapták ezt a nevet, mert a testük a fejükből és a fejhez nőtt „lábakból”, azaz fogókarokból áll. A fejláb tehát karokra tagolódik, amelyek a szájnyílás körül helyezkednek el. Számuk jellegzetessége az egyes ide tartozó csoportoknak. A tintahalaknak, és a kalmároknak 10 (ebből 8 rövidebb, 2 pedig hosszabb), a polipoknak 8 karjuk van. A karok tapadókorongokat viselnek, izmosak, mozgékonyak, ezek segítségével ragadják meg zsákmányukat.

A fejlábhoz hátul csatlakozik a zsigerzacskó és a köpeny. A köpenyüregből nyílik jellegzetes szervük a tölcsér, amely a láb hátulsó részéből alakult tölcsérszerű szerv. Úszáskor a tölcséren át vizet pumpálnak a köpenyüregbe, amit a köpenyizom segítségével nagy erővel kiszorítanak, és ez az állatot az ellenkező irányba löki. Ezt nevezzük rakéta-elven alapuló mozgásnak.

Nincsen külső vázuk.

Az agyuk jól fejlett, porcos tok védi. Látásuk jó. Radulájuk fejlett.

Képesek színüket megváltoztatni, hogy jobban beleolvadjanak környezetükbe.

Ragadozó életmódot folytatnak, kagylókkal, rákokkal, halakkal, férgekkel táplálkoznak.

tintahal.jpg

A tintahalak 15-30 cm nagyságú fejlábúak. A köpeny oldalán úszólebenyeik vannak. Veszély esetén sötét színű folyadékot fecskendeznek ki magukból, és így a „zavarosban” sikerül elmenekülniük. A közönséges tintahal belső héjából kalitkában élő madarak számára készítenek eledelt, mészszükségletük kielégítésére (szépiacsont).

A közönséges polip a nyolckarúak jellegzetes képviselője. Testhossza elérheti a 3 métert.